Booster 'Z Muaythai

Bánhegyi Zoltán

Sportpályafutásomat Atlétikával kezdtem. A küzdősport 1990-ben lépett be az életembe. Pár kezdő szintű mérkőzés megnyerése után a thai box felé orientálódtam, és a Rehák György és Tölgyesi Csaba által irányított csapat tagja lettem.

 

1991-től thai box gálákon versenyeztem Magyarországon. Később a mai IFMA szervezet akkori elődjének, az I.A.M.T.F.-nek, illetve az I.K.B.F. szervezeteknek a rendezésében németországi megmérettetéseken is. 1996-ban a német szövetség által szervezett muaythai szemináriumon vettem részt, ahol többek között a holland Chakuriki gym. fiatal harcosaival gyakoroltunk, Yuttana Vongbandue (muaythai) illetve Arjan Nivat (krabbi krabong) thai mesterek vezetésével. 1997 februárjában Thaiföldön, a Bangkokban megrendezett III. Amatőr Muaythai Világbajnoságon az első mérkőzésem után győztesen hagytam el a szorítót, és bár a következő körben búcsúznom kellett, ennek ellenére egy álmom vált valóra a győzelem által. 97' Novemberében Budapesten egy 4 fős magyar csapat állt ki 4 ázsiai harcos ellen, 4:0-ás győzelmet aratva felettük.

Büszkeséggel töltött el, hogy ennek a csapatnak a tagja lehettem. Ezután a civil életem kialakításán fáradoztam, de hiányzott a thai box, ezért belekezdtem egy kis klubcsapat toborzásába, melynek létrehozásával kapcsolatban Rehák György is bátorított. Tagjait akkori munkatársaim, és baráti társaságom alkották. A folyamatos növekedéssel egy időben a hobbi szinten sportoló csapat tagjai megérettek a ringben való szereplésre. Kemény és kitartó munka árán, 2004-óta tanítványaim rendszeresen vesznek részt edzőmérkőzéseken, edzőtáborokban, meghívásos gálákon, illetve a WAKO, és az IFMA versenyein. Sokat tréningeztem versenyzőkkel, aminek hatására újra a ringbe léptem, 2006-ban a SuperLeague magyarországi gálájának felvezető programjában kaptam helyet, ahonnan győzelemmel távoztam. (Fényképen bal oldalon.) Sportolói pályafutásom alatt találkoztam magyar, osztrák, német, szlovák, francia, spanyol, marokkói, ellenfelekkel. Menet közben világossá vált számomra, hogy szakmai munkámat új alapokra kell helyeznem a jobb minőség és a jobb eredmények elérése érdekében, ezért 2005-ben elvégeztem egy sportoktatói iskolát muaythai sportágban. Tanultam a Magyarországon hosszabb időt eltöltő Shapaprom Shopapromtól, („Khun Suk” thai versenyző, és edző,) akinek mozgáskultúrája, és a thai boxhoz való hozzáállása nagyon nagy benyomást tett rám. Mindemellett igyekszem nyomon követni, a szintén meghatározó jellegű holland iskola sajátosságait.

Mára már tanítványaim képzése áll a középpontban, ezért magam részéről is fontosnak tartom a munka iránti alázatot, és azt hogy „mindig van mit tanulni....” Az előrehaladás érdekében igyekszem megragadni a fejlődést elősegítő lehetőségeket. Részt vettem sportpszichológiai konzultációkon, hallgató voltam a Magyar Sportorvos Társaság konferenciáján. 2009-ben IFMA vezető, és pontozóbíró képzésen vettem részt, a versenyzők tudatosabb felkészítése érdekében. Az igen eredményes belorusz válogatott magyarországi szemináriumát is megtekintettem, illetve holland edző irányítása alatt is igyekeztem sajátságos tapasztalatot gyűjteni. 2011-ben az International Federation of Muaythai Amateur (IFMA) szervezet és a Thaiföldi sportminisztérium által előírt vizsgakövetelményeknek tettem eleget, a magasabb szintű oktatás érdekében. Kezdő, haladó, és versenyzői képzéssel is foglalkozom, de emellett fontosnak tartom a fiatalok, és a gyerekek, egyszóval az utánpótlás képzését is, ezért megszerzett tapasztalataimat igyekszem a lehető legjobban átadni nekik is. A thai box sport az életem részévé vált, szeretnék sokáig tevékenyen dolgozni ezen a területen. Hiszek benne, hogy a kemény, és kitartó munka, az alázat, a szorgalom, és az akarat segít minket az utunkon, hogy jó eredményeket érjünk el, a sportban és a civil életben egyaránt.

Kereső

Csatlakozz!

Támogatók

m3logo1

 

cristalle

Ki van itt

Oldalainkat 37 vendég és 0 tag böngészi